Témaindító hozzászólás
|
2010.07.19. 11:02 - |
Amikor már nagyon SOK minden, és nem sok ereje van az embernek létezni, mert egyébként is túlérzékeny és betegre aggódós "fajta", meg intellektuálisan "kételkedős" személyiség...és nagyon rosszul vagyok magamtól minden téren...abból is elegem van, hogy képtelen vagyok um.hinni, ...pedig ez a legnagyobb vágyam már vagy 15 éve, hogy végre olyan módon találjam meg az igazságot, hogy élő hitem legyen és ne ilyen bizonytalan szenvedő idegroncs legyek....ezért is járok egy teológiai...most másodéves vagyok...(azért ide, mert nagyon sokféle lelkésszel és kereszténnyel beszéltem régebben, 20 éves korom körül, sok gyülekezetben jártam...de csak az lett az eredménye, hogy majdnem elvetettem az egészet és az ezoterikába meg egzisztencialista filozófusokhoz "menekültem"....
a sokféleség miatt, s vhogy az un.szakértőik nem voltak eléggé (számomra) alaposak , mindent számba véve-mélyen gondolkodók (nekem) .....vagy én vagyok túl agyalós és problémás..
valójában mindenki megmagyaráz mindent , amit hinni akar....
sokszor a tanulás húz ki a gödörből....
.....
még a saját dolgaimat csak elviselném ....
meg feldolgoznám a múltat (többen is öngyilkosok lettek a családban, meg nincs sok jó az életemben...de próbálom megtalálni, mert tudom, hogy sokaknak rosszabb csak gondolkodás kérdése......csak az is rossz, hogy nem foglalkozhatok kizárólag az igazsággal, annak kutatásával, a Bibliával)
de hogy kell azt feldolgozni, nem aggódni (képtelen vagyok elérni) ha a legközelebbi szeretteim (nem keresztények)
nem törődnek az egészségükkel és esetleg súlyos betegek, de nem akarnak orvoshoz menni...makacsok, önfejűek...
Hogy segítsek, ha én magam is erőtlen vagyok és képtelen a segítésre, de beleőrülök a fájdalomba a szeretteimért való aggódásba...
meg úgy általában is annyira fáj és kikészít a mindennap látott szenvedés a világban...látva az arcokat, életeket....
hogy sokszor nyugtatóhoz menekülök....
hogy segítsek?!...és hogy NE aggódjak?!
|
[2-1]
Kedves anne78!
Teljesen megértem kiábrándultságodat a különböző keresztény csoportokból.
Én hasonlóan vélekedek róluk, ahogyan leírtad. Szüleim katolikusnak neveltek, aztán gimi alatt rájöttem, hogy nagy problémák vannak ott is, aztán eljöttem belőle. És én sem találtam egy igazán megfelelő közösséget, ahol teret engedhetek az Igazságkeresésemnek.
És bár egyik közösség sem tökéletes, sőt... Mégis javasolt a közösség, mert megtartó ereje van. Épp a problémák között, amiket felsoroltál ad megerősítést, támogatást, reményt és társaságot.
Mindannyian aggódunk a szeretteinkért. De sajnos az aggodalom nem változtat semmin. Én hiszek az ima erejében és hogy ha Isten akarja, bármi megtörténhet.
A csalódások miatt sokak pótcselekvésbe, póthitbe menekülnek, ahogyan te is tetted: ezotéria, nyugtató... Ezek csak elnyomják a valóságot, ami nem szép és nem jó, de benne élünk. Az egyetlen megoldás akkor is, ha csalódtál, az Krisztus.
Spirit |
Amikor már nagyon SOK minden, és nem sok ereje van az embernek létezni, mert egyébként is túlérzékeny és betegre aggódós "fajta", meg intellektuálisan "kételkedős" személyiség...és nagyon rosszul vagyok magamtól minden téren...abból is elegem van, hogy képtelen vagyok um.hinni, ...pedig ez a legnagyobb vágyam már vagy 15 éve, hogy végre olyan módon találjam meg az igazságot, hogy élő hitem legyen és ne ilyen bizonytalan szenvedő idegroncs legyek....ezért is járok egy teológiai...most másodéves vagyok...(azért ide, mert nagyon sokféle lelkésszel és kereszténnyel beszéltem régebben, 20 éves korom körül, sok gyülekezetben jártam...de csak az lett az eredménye, hogy majdnem elvetettem az egészet és az ezoterikába meg egzisztencialista filozófusokhoz "menekültem"....
a sokféleség miatt, s vhogy az un.szakértőik nem voltak eléggé (számomra) alaposak , mindent számba véve-mélyen gondolkodók (nekem) .....vagy én vagyok túl agyalós és problémás..
valójában mindenki megmagyaráz mindent , amit hinni akar....
sokszor a tanulás húz ki a gödörből....
.....
még a saját dolgaimat csak elviselném ....
meg feldolgoznám a múltat (többen is öngyilkosok lettek a családban, meg nincs sok jó az életemben...de próbálom megtalálni, mert tudom, hogy sokaknak rosszabb csak gondolkodás kérdése......csak az is rossz, hogy nem foglalkozhatok kizárólag az igazsággal, annak kutatásával, a Bibliával)
de hogy kell azt feldolgozni, nem aggódni (képtelen vagyok elérni) ha a legközelebbi szeretteim (nem keresztények)
nem törődnek az egészségükkel és esetleg súlyos betegek, de nem akarnak orvoshoz menni...makacsok, önfejűek...
Hogy segítsek, ha én magam is erőtlen vagyok és képtelen a segítésre, de beleőrülök a fájdalomba a szeretteimért való aggódásba...
meg úgy általában is annyira fáj és kikészít a mindennap látott szenvedés a világban...látva az arcokat, életeket....
hogy sokszor nyugtatóhoz menekülök....
hogy segítsek?!...és hogy NE aggódjak?!
|
[2-1]
|